Egy nagyon érdekes bejegyzést/videót és rövid személyes tapasztalatot hoztam mára.
Nézd meg kérlek a fenti képet!
Érzed a sebességet? Érzed milyen gyorsan suhan ez a versenyautó?
Szeretném feltenni a kérdést, hogy mikor tudsz gyorsan haladni az autóddal az úton?
Erre szinte mindenki gondolkodás nélkül rávágná, hogy: 'Akkor ha padlógázzal hajtok.'
Ez idáig rendben is van...
DE...
Akkor miért van az, hogy sokszor azok akik a legkeményebben küzdenek, mégsem jutnak előre?
Megvan a céljuk, a gázt tövig nyomják, mégsem haladnak.
A logikus válasz pedig az, hogy bár nagyon szeretnének haladni, mindent megtesznek ezért, ám nem veszik észre, hogy legalább ekkora erővel -hozzáteszem nem tudatosan- fékezik is magukat. Más szóval egyszerre nyomják a gáz- és a fékpedált és ez teljesen felőrli őket. Mert nem elég, hogy nem érik el a céljaikat, de pocsékul is érzik magukat és ha nagyon sokáig égetik a motort, végleg beadhatják a kulcsot.
Hosszú éveken keresztül egyszerre nyomtam a gázt és a féket - nem haladtam. Nagyon hosszú időnek és sok sok kudarcnak, szenvedésnek és csalódásnak kellett érnie, hogy rádöbbenjek, hogy bizony én vagyok az aki visszatartja saját magát a sikertől, a jóléttől, a boldogságtól. Amikor megtanultam -és mind a mai napig tanulom- a Megengedés Művészetét, a Kontrollnélküliséget, egyszerűen virágzásnak indult az életem. Szép fokozatosan történt, viszont szoros összefüggést figyeltem meg a Jólét és a Megengedés/Elengedés/Kontrollnélküliség között. Minél kevésbé akarok beavatkozni dolgokba, minél inkább hagyom, hogy sodorjanak az áramlatok, valahogy annál nagyobb örömökben és jólétben van részem.
Tudom ez az egész paradoxonnak hangzik, mert mindenhol azt tanítják, azt halljuk, hogy iparkodnunk kell, meg kell küzdenünk mindenért. Nem tudom, hogy Nálad pl. hogy van, én úgy vettem észre ha lelazulok és hagyom a dolgokat a maguk medrében folyni, egyszerűen maguktól megtörténnek a csodák és ehhez csupán csekély erőfeszítés, viszont annál nagyobb nyitottság szükséges. Nem volt könnyű rátalálni erre az útra, mégsem cserélném el azt a sok szenvedést, kíndást amit átéltem korábban. Mert amikor az ember nagyon szenved és próbálkozik, küzd a végkimerülésig egyszer csak elfárad és azt mondja: 'Elég volt... nem bírom tovább...' - összeesik és mindent elenged. Mindent...
És a csodák ekkor kezdenek történni... ;)
A következő Abraham-Hicks videó pont erről szól - nagyon passzol a mostani életszakaszomhoz.
Nézd meg kérlek a fenti képet!
Érzed a sebességet? Érzed milyen gyorsan suhan ez a versenyautó?
Szeretném feltenni a kérdést, hogy mikor tudsz gyorsan haladni az autóddal az úton?
Erre szinte mindenki gondolkodás nélkül rávágná, hogy: 'Akkor ha padlógázzal hajtok.'
Ez idáig rendben is van...
DE...
Akkor miért van az, hogy sokszor azok akik a legkeményebben küzdenek, mégsem jutnak előre?
Megvan a céljuk, a gázt tövig nyomják, mégsem haladnak.
A logikus válasz pedig az, hogy bár nagyon szeretnének haladni, mindent megtesznek ezért, ám nem veszik észre, hogy legalább ekkora erővel -hozzáteszem nem tudatosan- fékezik is magukat. Más szóval egyszerre nyomják a gáz- és a fékpedált és ez teljesen felőrli őket. Mert nem elég, hogy nem érik el a céljaikat, de pocsékul is érzik magukat és ha nagyon sokáig égetik a motort, végleg beadhatják a kulcsot.
Hosszú éveken keresztül egyszerre nyomtam a gázt és a féket - nem haladtam. Nagyon hosszú időnek és sok sok kudarcnak, szenvedésnek és csalódásnak kellett érnie, hogy rádöbbenjek, hogy bizony én vagyok az aki visszatartja saját magát a sikertől, a jóléttől, a boldogságtól. Amikor megtanultam -és mind a mai napig tanulom- a Megengedés Művészetét, a Kontrollnélküliséget, egyszerűen virágzásnak indult az életem. Szép fokozatosan történt, viszont szoros összefüggést figyeltem meg a Jólét és a Megengedés/Elengedés/Kontrollnélküliség között. Minél kevésbé akarok beavatkozni dolgokba, minél inkább hagyom, hogy sodorjanak az áramlatok, valahogy annál nagyobb örömökben és jólétben van részem.
Tudom ez az egész paradoxonnak hangzik, mert mindenhol azt tanítják, azt halljuk, hogy iparkodnunk kell, meg kell küzdenünk mindenért. Nem tudom, hogy Nálad pl. hogy van, én úgy vettem észre ha lelazulok és hagyom a dolgokat a maguk medrében folyni, egyszerűen maguktól megtörténnek a csodák és ehhez csupán csekély erőfeszítés, viszont annál nagyobb nyitottság szükséges. Nem volt könnyű rátalálni erre az útra, mégsem cserélném el azt a sok szenvedést, kíndást amit átéltem korábban. Mert amikor az ember nagyon szenved és próbálkozik, küzd a végkimerülésig egyszer csak elfárad és azt mondja: 'Elég volt... nem bírom tovább...' - összeesik és mindent elenged. Mindent...
És a csodák ekkor kezdenek történni... ;)
A következő Abraham-Hicks videó pont erről szól - nagyon passzol a mostani életszakaszomhoz.
(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.
Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a "cc"-re! Ha nem látsz "cc"-t, akkor a "="-re!)
Kapcsolódó bejegyzés:
Kiköpött tüdő - Nincs több friss levegő
Neked mik a tapasztalataid a fenti témáról és a Megengedés Művészetéről?
- KM
