Olyan érdekes, hogy a bejegyzéseim mindegyike inspirációból fakad, a témát pedig sok esetben az élet szolgáltatja. Legutóbb is így történt, ugyanis néhány napja beszélgettem az egyik feltörekvő üzlettársammal, aki a mostani üzletben száguld - az előző üzletéhez képest mindenképpen. Sokkal kevesebbet dolgozik, sokkal jobban élvezi és több pénzt keres vele - erőlködés nélkül.
Mielőtt rátérnénk a lényegre, bemelegítésként nézd meg a következő videót mert bizony kapcsolódni fog a bejegyzéshez - nem is kicsit ;)
A bejegyzés címét újra leírom:
"Minden vágyam, hogy 250 km/h -val hajtsak az autópályán... és ragaszkodom a kispolskimhoz!"A kérdés az, hogy mennyire reális ez így?
Mennyire reális kispolskival végigszántani az aszfaltot 250 km/h-val?A körmönfontak erre azt mondhatnák: "Ha az álmom megvan, akkor semmi sem lehetetlen. Ha kitartóan fókuszálok és megfelelő a gondolkodásmódom, akkor az Univerzum igenis támogatni fog."
Hmm... vizsgáljuk meg picit más oldalról a kérdést.
Talán már hallottad a következő viccet:
Józsi bácsi áll a háza előtt, derékig az árvízben.
Arra jön egy csónak.
- Józsi bácsi! Jöjjön! Elsodorja a víz!
Józsi bácsi felel:
- Én istenhívő ember vagyok, imádkozom, nem halhatok meg. - Csónak el.
Másnap egy hajó jön, Józsi bácsi nyakig vízben, megint hívják, de a válasz ugyanaz:
- Istenhívő ember vagyok, imádkozom, nem halhatok meg.
- Az éjszaka pedig Józsi bácsi vízbe fúl.
Felkerül a mennybe, Szent Péterhez. Mondja neki:
- Miért kellett meghalnom? Folyamatosan imádkoztam!
- Szent Péter lapozgat a jegyzeteiben, majd megkérdi
- Hogy is hívják magát?
- Kovács József
- Kovács József, Kovács József... maga meghalt?
Pedig küldtünk egy csónakot, meg egy hajót is magáért!
Számomra a vicc tanulsága az, hogy túlságosan beleszeretünk a hitünkbe, a szokásainkba és nem látjuk a fától az erdőt. A kispolskis példára visszatérve: lehetek én akármennyire pozitív gondolkodó, Istenhívő, nagy guru, a világ legnagyobb/legprofibb vezetője; szegény kispolákból az életben nem fogok tudni kicsikarni 250 km/h-t.
A vágy tehát megvan ez biztos! Az Univerzum (Végtelen Intelligencia) pedig talán úgy teljesítené be azt, hogy egy másik, egy sokkal megfelelőbb eszközt ad a kezünkbe - amivel sokkal könnyebben elérhetnénk a célunkat. Viszont mi annyira ragaszkodunk a régihez, hogy teljesen elfeledkezünk arról, miért is kezdtük el az egészet, mi volt az eredeti célunk.
Hiába ad az Univerzum mondjuk egy ilyen eszközt a kezünkbe:
- ha nem vagyunk nyitottak, ragaszkodni fogunk a kispolákunkhoz és padlógázzal, izzadva nekifeszülünk a lehetetlennek - mondván: "Én majd kihajtom ebből a polskiból a 250 km/h-t ha a fene fenét eszik akkor is."
Nos... sok szerencsét hozzá!
Ha az új járgányt használnánk sokkal gyorsabban, egyszerűbben és erőfeszítésmentesebben érhetnénk el a célunkat. A magam részéről nem akarok keményen dolgozni, nem akarok díjakat besöpörni, nem akarom azt, hogy én legyek az az ember akire mindenki felnéz szívóssága, és kitartása miatt. Olyan eszközt akartam amely ténylegesen lehetővé teszi embertömegek számára hogy elérjék a céljaikat - méghozzá sokkal kevesebb kín, csalódás és keserűség árán. Ha az úton szenvedsz a végcélt sem fogod élvezni. Erről már Hicksék is beszéltek
ebben a bejegyzésben.
Te miért is kezdted el a network marketinget?Nem hiszem, hogy azért, mert újabb terhet akartál volna a nyakadba venni. Sokkal inkább azért, hogy pénzt keress vele és egy idő után szabaddá válhass. Aztán jött egy eszköz... és mi beleszerettünk... a legjobbak akartunk lenni, vérbeli profik, hogy csodáljanak minket az emberek. Be akartuk zsebelni a legkitartóbb embernek járó díjakat, milliószor meghallgatni, hogy ne adjuk fel, küzdjünk az álmainkért!
És mi mindezt hűen követtük: nem adtuk fel, küzdöttünk az álmainkért, viszont a befektetett munka messze nem térült meg. Az eredmény sok esetben a legatyásodás, a kimerültség, a stressz... és még ezután sem hagyunk fel vele, mert hinni akarunk abban, hogy kispolákkal elérhetjük a célunkat. És ami még inkább sokkoló: ezt a csapatunkkal is próbáljuk elhitetni. Ha jobban akarjuk, ha jobban hiszünk benne akkor meg tudjuk csinálni, igen igen, képesek vagyunk arra, hogy kihajtsuk a polskiból a 250 km/h -t...
Nem is tudom, szerintem ez eleve őrültség.
Akkor most mi legyen? Adjuk fel az álmunkat? Adjuk fel a 250 km/h-t?Nem! Azt nem teheted meg! Az Álmodat SOHA ne add fel, viszont vedd észre, hogy ha megdöglött a ló alattad, vagy lefullad a kispolákod - vagy ami a realitás, hogy
soha nem fogod vele elérni a 250 km/h -t. Tudom, hogy szereted... mégis ki ne szeretné ezt az édes kisautót? Persze, szeretheted, de ha nem vagy vak, akkor fel kell ismerned, hogy soha nem fog elrepíteni a célodhoz - és ezen az a tény sem változtathat, ha Te vagy a világ legprofibb autóversenyzője. Egy kispolski Michael Schumacher alatt is egy kispolski marad. Ezek tények!
Viszont...Az Univerzum lehet, hogy épp most vezetne el az Aston Martinhoz, mellyel egy dagadt gázfröccsel egy szempillantás alatt elérnéd a 250 km/h-t, ha épp ez a vágyad. Ez mindenki számára elérhető lenne aki Aston Martint vezet. Ehhez viszont előbb fel kell ismerned, hogy a polski alkalmatlan arra, hogy beteljesítse azt amire vágysz.
A következő kérdést tenném fel:
Melyik autóból könnyebb és egyszerűbb 250 km/h -t kihozni egy átlagember számára is?
Polski vs Aston Martin?
Mert soha nem az a lényeg, hogy mi az amit Te meg tudsz csinálni, hanem mi az amit embertömegek képesek lemásolni. Sőt, továbbmegyek: nemcsak, hogy képesek, hanem le is akarják másolni! Erről már beszéltünk a
szuperhősökről szóló bejegyzésben.
Konklúzió - Ha egyetlen bővített mondattal kellene összefoglalnom ezt a bejegyzést, akkor azt mondanám: Az Álmaidat soha ne add fel, ragaszkodj hozzájuk, viszont a megvalósításhoz szükséges eszközök tekintetében legyél nyitott és rugalmas!
Neked kell tudnod, hogy az az eszköz amit éppen használsz megfelelő-e a számodra, avagy sem.
Mérlegeljünk alaposan, racionálisan és ne essünk szegény Józsi bácsi hibájába, aki büszkeségében inkább vízbe fullad inkább, minthogy megmenekülne...
- KM
