Elérkeztünk a kis vizualizációs sorozatunk következő részéhez. Legutóbb az Álomfüzeteknél hagytuk abba. A mai bejegyzésben egy új tanítót szeretnék bemutatni, aki már több millió embernek megtanította, hogyan használhatják képzeletüket alkotó módon, hogy olyan életet teremtsenek maguknak amilyenre vágynak. A hölgyet Shakti Gawainnak hívják, aki a következő interjúban a kreatív/alkotó vizualizáció módszeréről beszél. Fogadjátok nagy szeretettel, kitörő lelkesedéssel és tapssal ;)) Ezzel talán a főnököd figyelmét is felhívod rá... hidd el, a kreatív vizualizáció az ő életében is értéket jelent :)
Nos... a videóban Shakti arról is beszélt, hogy az elképzelésedet hozd a jelen pillanatba. Erről közben eszembe jutott valami, amiről mindenképp írni szeretnék pár sort. Régebben állandó konfliktus feszült bennem a Teremtő Folyamat és az Itt és Most megélése között. Látszólag szemben álló dolgokról van szó, és sokáig nem tudtam összeegyeztetni a kettőt. Ha példával akarnám illusztrálni, akkor látszólag jókora szakadék húzódik Eckhart Tolle filozófiája (elme és gondolatnélküliség) és mondjuk Abraham-Hicks filozófiája (válassz olyan gondolatokat, amelyek jó érzéssel töltenek el) között.
Shakti ezt az ellentmondást bölcsen feloldja a Teremtő Képzelet c. könyvében. Miután elolvastam ezt a részt, már én is össze tudtam békíteni a két nézőpontot. A továbbiakban a könyvből idézek:
EGY SZELLEMI "PARADOXON"
Azok az emberek, akik foglalkoztak keleti filozófiával vagy a tudatosodás ösvényére léptek, néha kissé határozatlanok az alkotó vizualizációval kapcsolatban, amikor először hallanak róla. Konfliktusuk abból a látszólagos paradoxonból ered, amelyet az "itt és most való létezés", a dolgokhoz való ragaszkodás feladása, a vágyakról való lemondás eszméi és azon eszme között látnak, hogy tűzzünk ki magunknak célokat, és teremtsük meg mindazt, amit szeretnénk az életünkben. Látszólagos paradoxonról van szó, mert valójában nincs ellentmondás a kétféle állítás között, ha mélyebb értelmüket nézzük. Mindegyik fontos alapelv, és ha tudatos személyiséggé akarunk válni, meg kell értenünk ezeket, és ezek szerint kell élnünk. Hogy megérthesd a két eszme kapcsolódását, hadd osszam meg veled a belső fejlődés folyamatával kapcsolatos nézetemet:
Kultúránkban a legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy kicsoda ő valójában. Időlegesen elvesztették tudatos kapcsolatukat magasabb énjükkel, így nem érzik saját erejüket sem, és azt sem, hogy ők felelősek életükért. Valamiképp lelkileg kiszolgáltatottnak érzik magukat; alapjában véve erőtlennek ahhoz, hogy igazi változást hozzanak létre életükben vagy a világban. Ez a belső erőtlenség okozza aztán azt, hogy megpróbálják túlkompenzálni abbéli elszánt törekvésüket, hogy valamilyen mértékű hatalmat kapjanak a külső világban.
Így az emberek nagyon célorientáltakká válnak, érzelmileg is kötődnek rajtuk kívül álló dolgokhoz és más emberekhez, és úgy vélik, szükségük van ezekre saját boldogságukhoz. Úgy érzik, valami "hiányzik" belőlük, és feszültté, aggódóvá és idegessé válnak. Állandóan próbálják ezt az űrt kitölteni, és manipulálják a külvilágot, hogy megkaphassák, amire szükségük van.
Ez az a létállapot, ahonnan a legtöbb ember indul. Célokat tűz ki maga elé, és megpróbálja megteremteni, amire szüksége van, de sajnos ezen a tudatszinten ez egyáltalán nem működik... Vagy azért, mert sok olyan akadályt állítunk magunk elé, hogy eleve nem sikerülhet, vagy igenis sikerül elérni céljainkat, de úgy találjuk, nem tesznek bennünket boldoggá.
És abban a pillanatban, amikor ez a dilemma hirtelen megvilágosul előttünk, kezdünk kinyílni egy spirituálisabb életfelfogás felé. Rájövünk, hogy ennél több értelme van életünknek, és elkezdjük keresni azt.
Keresésünk közben sok különféle tapasztalatot szerezhetünk, sokféle folyamat zajlik le bennünk, de végül is lassanként újra visszatalálunk önmagunkhoz. Vagyis megtapasztaljuk igazi énünket, a mindannyiunkban fellelhető isteni természetet vagy univerzális szellemiséget. Ennek a tapasztalatnak az átélésével visszanyerjük teljes szellemi erőnket, a bennünk rejlő üresség belülről töltődik fel, és sugárzó lényekké válunk, megosztva a belőlünk jövő fényt és szeretetet a körülöttünk lévőkkel.
Ezt a folyamatot megvilágosodásként ismerjük, és úgy gondolom, ez egy állandóan zajló fejlődési folyamat az egyénekben, amely egészen addig nem válhat teljessé, míg minden embertársunk nem válik részesévé. Így tehát ugyanolyan felelősek vagyunk saját és a bolygónkon létező embertársaink megvilágosodásáért is...
Most pedig térjünk vissza feltételezett paradoxunkhoz.
Amikor kezdesz kiszabadulni ebből az üres, fojtogató, manipulációkat használó állapotból, az első dolgod, hogy megtanuld elengedni a dolgokat. Relaxálj, lazíts, hagyd abba a küzdelmet, a kemény próbálkozásokat, a dolgok és emberek manipulálását, hogy megkaphasd, amit akarsz és amire szükséged van. Lényegében ne akarj olyan sok mindent tenni, és ehelyett tapasztald meg azt, hogy egy ideig csak létezel.
Ezáltal hirtelen rájössz majd, hogy tökéletesen jól érzed magad, igazából csodálatos vagy így, hogy csak létezel, és hagyod a világot is úgy, ahogy van, anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni a dolgokat. Ez az itt és most létezés alapvető élménye, és erről szól a buddhista filozófia tana, amikor a "dolgokhoz való kötődés elengedéséről" beszél. Nagyon felszabadító élmény ez, és alapvető fontosságú bármelyik úton, amely a tudatosodás felé vezet.
Amikor megpróbálod átélni ezt az élményt, egyre többször és többször nyitsz csatornákat magasabb lényed felé, és előbb vagy utóbb hatalmas teremtő energiák kezdenek átáramlani rajtad. Észreveszed, hogy már most te teremted meg egész életedet és mindazt, ami történik veled, és egyre jobban érdekel az, hogy még jobb tapasztalatokkal jutalmazd magad és másokat. Összpontosítani szeretnéd majd energiádat a legmagasabb és leginkább kiteljesítő célok elérésére, amelyek épp az adott pillanatban fontosak neked. Megtapasztalod, hogy az élet alapjában véve jó, bőséggel és örömmel teli, és az, hogy küzdelem és feszültség nélkül megkapod, amit akarsz, természetes jogod születésedtől fogva, úgy is mint létezésed egyik funkciója. Ez az a pillanat, amikor az alkotó vizualizáció igazán fontos eszközzé válhat a kezedben.
Az itt következő hasonlattal próbálom meg mindezt még világosabbá tenni:
Képzeljük el, hogy az élet egy folyó. A legtöbb ember a partfalnál kapaszkodik, nem meri elengedni magát, és megkockáztatni, hogy a folyó áramlása magával sodorja. Egy bizonyos ponton azonban mindenkinek egyszerűen el kell engednie magát, és rábíznia a folyóra, hogy biztonságosan vigye tovább. Ezen a ponton az ember megtanul "haladni az áramlatokkal", és ez csodálatos érzés.
Aztán ha már hozzászokott ahhoz, hogy együtt haladjon az áramlattal, elkezdhet előretekinteni, és önállóan megszabni haladása irányát. Kiválasztva a legjobb útvonalat, kikerüli a sziklákat és a farönköket, eldönti, hogy a folyó sok ága közül melyiken akar haladni, miközben egész idő alatt "az áramlással halad".
Ez az analógia bemutatja, hogyan élvezhetjük életünket itt és most, a valóság áramlatain haladva, és ugyanakkor tudatosan irányítva magunkat céljaink felé azáltal, hogy felvállaljuk saját életünk megteremtésének felelősségét.
Gondoljunk arra is, hogy az alkotó vizualizáció olyan eszköz, amelyet bármely célra felhasználhatunk, saját tudatosodásunkat is elősegíthetjük vele. Gyakran nagyon hasznos, ha az alkotó vizualizációban elképzeljük magunkat nyugodtabb, nyitottabb személyként, az áramlással haladva, amint itt és most élünk, és mindig kapcsolatban állunk belső lényegünkkel.
Forrás: Shakti Gawain - Teremtő Képzelet c. könyve.
Szorosan kapcsolódó bejegyzések:
Itt és Most bemutatjuk Eckhart Tolle-t
Kiköpött tüdő - Nincs több friss levegő
A következő bejegyzésben John Assaraf osztja meg gyakorlati tanácsait a vizualizációról.
- KM
